UTAZÁS - SZÁLLÁS - REPÜLŐJEGY
Miskolci UTAZÁSI INFORMÁCIÓK EGY HELYEN

Ráhangoló

TARTALOMJEGYZÉK

Miskolc

ACÉLVÁROS

AcélvárosA Bükk lábánál, a Sajó völgyében fekvő Miskolc hazánk harmadik legnépesebb városa, az észak-magyarországi régió közigazgatási, gazdasági, oktatási, tudományos központja, Borsod-Abaúj-Zemplén megye székhelye. Sokáig - főleg a szocializmus évtizedeiben - szürke iparvárosnak tekintették, pedig hangulatos belvárosa, parkjai, illetve a környék csodálatos természeti értékei több napra elegendő programot ígérnek az ide látogatóknak. Miskolc, a "nyitott kapuk városa" Önt is szeretettel várja!

Miskolc története, látnivalók a Tudástárban.

LOVAGI TORNA

A diósgyőri várNehéz páncélok és könnyű sodronyingek, súlyos pallosok és címeres pajzsok, lóháton vagy két lábon párbajozva: a tét a lovagi becsület! Igazi középkori időutazásban lehet részünk az 1986 óta minden évben megrendezett Diósgyőri Várjátékokon. Az idén sincs ez másképp, némi változatosságot a Hunyadiak, és a Reneszánsz témakör ötvözése jelenthet, noha ez inkább a programok összeállításában mutatkozik. Az egész napos tartalmas szórakozást nyújt a szülőknek is, a gyerekeket pedig biztosan el fogja varázsolni a hős vitézek bemutatója. A kicsiket ráadásul kézműves foglalkozások és játékos programok is várják.

A várjátékokról itt tudhat meg többet.

BARLANG ÉS FÜRDŐ

A BarlangfürdőMiskolctapolca az egyik legnépszerűbb hazai gyógyfürdő, mely minden évben turisták ezreit csalogatja a környékre. Gyógyvize 30 °C-os, különlegessége abban rejlik, hogy sótartalma alacsonyabb, mint a gyógyvizeknél megszokott, így korlátlan ideig lehet benne fürödni. Használjuk ki! Az egész család kellemesen töltheti pihenését az Európában is egyedülálló, sziklabarlangban kialakított termálfürdőben. A felnőttek kedvükre pihenhetnek, napozhatnak valamelyik medence partján, vagy órákig áztathatják fáradt tagjaikat. A gyerekek pedig imádják a barlang járatait, kisebb-nagyobb üregeit, mely igazi extrém helyszín egy jó kis bújocskára...

A Barlangfürdőről további információkat talál a Látnivalók menüpont alatt.

SZÓLJON A ROCK!
Acélváros - nehéz, szürke nappalok
Ez a város, Miskolc mindig várni fog
Várni fog...
Edda-koncert"Acélváros - nehéz, szürke nappalok. Ez a város, Miskolc mindig várni fog..." - szól a P. Mobil együttes örökzöldje, mely először a híres-hírhedt miskolci rockfesztiválon csendült fel. A dal hűen kifejezi a korszak hamisíthatatlan miskolci életérzését, a szürke iparváros fáradt, meggyötört, de mégis optimista lakóit, akik imádják szülővárosukat. Hányszor, de hányszor csaptak a húrok közé a legkülönfélébb rockbandák a diósgyőri stadionban... A Miskolcról induló együttesek közül a legismertebb az Edda, mely aztán hamar az ország egyik legnépszerűbb bandája lett. Mielőtt "elhagynánk a várost", idézzük fel az akkori életérzést, mondjuk egy-két jó sör mellett egy zúzós koncerten!

További érdekességeket is megtudhat a Tudástárból.

 

KI KÉR KOCSONYÁT?

Kocsonya"Pislog, mint a miskolci kocsonyában a béka." - tartja a mondás. Hogy a helyi legendából - miszerint egy pincében a megdermedni kitett kocsonyába egy béka ugrott, melyet aztán a figyelmetlen pincér fel is szolgált - mi igaz, nem tudjuk. Mindenestre a vicces történet hamar szárnyra kapott, és mára a finom fogás Miskolc egyik védjegyévé vált. A téli időszak legnagyobb dobása a Kocsonyafesztivál, ahol megkóstólhatjuk a magyar konyha eme remekét, emellett több napon keresztül kulturális programok, zenei rendezvények, kiállítások várják az érdeklődőket.

További érdekességek a Gasztronómia menüpontban.

A HAZAI SÍPARADICSOM

Lesiklás BánkútonMiskolcról hamar elérjük a Bükk-hegység csodálatos természeti környezetében kiépített bánkúti sícentrumot. Nyolc lesiklópályán, négy húzó, négy tolókaros sífelvonó, hóágyúk és hótaposó gépek biztosítják a kíváló síelési lehetőségeket. A nehéz, közepes valamint a tanulópálya között válogathat ki-ki tudásának megfelelően. A jövő "síbajnokai" elzárt pályán ingyenes bébilift segítségével sajátíthatják el a síelés alapjait. A téli időszakban amatőr sí és snowboard versenyeken mérhetik össze tudásukat a lejtők szerelmesei. A szánkózók az elkülönített szánkópályát használhatják.

További információk itt.

 

 

utazás kereső
Zászló